2011. november 22.

Karácsony indul.... + más

Eddig szinte semmilyen karácsonnyal kapcsolatos bejegyzésem nem volt, pedig már pár hete megkezdtem a készülődést. Pár éve már időben megcsinálok mindent, a karácsony előtti  rohanás/ idegeskedés/ aggódás és tömegnyomor nem nekem való. Most is már nagyon sok dologgal készen vagyok (elnézést azoktól, akiket ez sokkol). Szeretném az utolsó pár hetet a gyerkőcökkel nyugodtan tölteni, sütemény sütéssel, játékkal, karácsonyi dalok éneklésével, tehát kellemes karácsony várással.

Viszont mindenképpen szeretnék pár karácsonyi apróságot, kreatív ötletet, vásárlási tippet adni, hátha ez bárkinek is segítségére lesz. A recepteken kívül ezek jönnek a következő napokban.

A címben szereplő más pedig annyit jelent csupán, hogy egyre több iskolai előkészítős feladat is felkerül a blogba. Hogy miért is?

  1. Olivér nagycsoportos, igyekszem egyre többet foglalkozni vele célirányosan iskolai előkészítős feladatokra koncentrálva.
  2. Milánnak legalább meglesz minden egyben, ha majd ő is odaér.
  3. Ha van olyan anyuka/ apuka az Olvasóim között, akiknek szintén hasonló korú lurkója van, azoknak  talán hasznos lesz.
Ha a karácsonyi készülődéssel kapcsolatban bármi konkrét dologról szívesen olvasnátok, hagyjatok egy megjegyzést, és igyekszem megválaszolni.

Image: Stuart Miles / FreeDigitalPhotos.net



Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

3 megjegyzés:

  1. Hát, engem bizony, érdekelne, hoyg mi az, ami már készen van. Mi az, amit iylen hamar meg tudtál csinálni, és nem kell majd újra foglalkozz vele. Mert a nagytakarítást már én is elkezdtem, és ok, hogy vannak oylan helyiségek a lakásban, ahol tavaszig nem is lesz újabb nagytakarítás, de ott, ahol nap mint nap élünk, ott hiába csinálok meg most bármit is, úgyis meg kell még min. egyszer az ünnep előtt is.
    Ezenkívül meg egy-két likőr az, amit meg lehet ilyenkor csinálni.

    Úgyhogy, én szívesen fogadnék más tippeket, tanácsokat, bármit.

    VálaszTörlés
  2. Sedith, az ajándékok megvásárlása a legnagyobb projekt talán, azt sikerült már megoldani.
    És a nappaliban a könyves rész nagytakarítása. Kb. 2000 kötetünk van, mindet egyesével leszedtem, leporoltam, visszarakosgattam. Tuti, hogy nem csinálom meg még 1x karácsonyig :)))

    VálaszTörlés
  3. Szia!:) Hát igen, látod, erre nem gondoltam, mármint a könyvekre, hogy a könyvek is a "más helyiségek" kategóriába esnek.:):):)
    Nálam a könyves szoba még hátravan de, tényleg, azt nem fogom még egyszer megcsinálni az ünnepig. :)
    Ajándékügyben is jól állok, a lányoknak még valami ruhaneműt kell vennem. Amúgy könnyű a dolgom, mert családunkban már csak a gyerekek szoktak kapni ajándékot. A nagyoknak épp valami apróságot szoktunk ajándékozni, valami jelképeset.

    VálaszTörlés